Nagyon jó kis este volt. Végre lazulhattunk, bulizhattunk egy jót. Az ősök tegnap kidobtak kocsival a parkhoz, s mivel kicsit korán mentem ezért a barátnőim még nem voltak ott. De végül találkoztam egy két haverral és egyszer csak ott termett egy lány akivel jóban voltam még a suliban. Elvittek valami görög sarki boltba és nagyon vicces volt. Végig hülyéskedtünk az úton. Visszafele már siettem, ezért ott is hagytam őket és visszaszaladtam a szökőkútig. Ott találtam a barátnőimet, volt évfolyamtársaimat. A padokon ültünk és még egy darabig beszélgettünk meg ölelkeztünk, hisz már végeztünk a sulival s nem látjuk egymást olyan sűrűn.
Közben eléggé kajás lettem így aztán elráncigáltam az egyik lányt a nyüzsgő emberek közé vattacukrot venni. Mikor már ott vettük a vattacukrot akkor esett le nekünk, hogy már a Tóth Gabi koncert elkezdődött. Eddig nem kedveltem a csajt, de most nagyon megtetszett. Tele volt energiával és látszott rajta hogy nagyon szereti azt amit csinál. És még néhány Neoton számmal is kedveskedett nekünk Aztán csórikám már késésben volt ezért nem sikerült autó-grammot kérnünk. :/
Ezek után elmentünk egy .... nevezetű helyre ahonnan nagyon jó volt a kilátás a belvárosra. Onnan néztük a tűzijátékot ami 9-kor kezdődött. :P Túlzottan nem ragadott el minket a látvány, de azért érdekes volt. Amikor 9-est ütött az óra szerencsehozó égi lámpások szálltak fel a levegőbe. Nagyon szépek voltak. Élőben még nem láttam olyanokat. Végül fél 10-kor elkezdődött a parki tűzijáték is. Az viszont csuda szép volt. Gyorsan szedtük a lábunkat s futottunk vissza a parkba. miután vége lett, találkoztunk még egypár ismerőssel.
Tóth Gabi után egy rock and roll együttes lépett föl. Mit ne mondjak, megvolt a hangulat. :D Nagyon sokan táncoltak pörögtek és élvezték a zenét.
Itt egy pár szám amit ott hallhattunk :





Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése